Örömmel tájékoztatjuk tanulóinkat, a szülőket és érdeklődőket, hogy iskolánk, a Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Intézet által kiírt „ A kisiskolák tehetségsegítő programjainak támogatása” című, NTP-KKT-A-14 kódjelű pályázatra beadott „Mocorgó tehetség” elnevezésű projektjével. A megvalósítás során a kiválasztott tehetséges tanulóknak – többek között – lehetőségük lesz alaposabban megismerkedni ismert és kevéssé ismert sportágakkal. Meghallgathatják egy profi sportoló beszámolóját. Bővíthetik a helyes táplálkozásról szóló ismereteiket. Részt vehetnek egy világszínvonalú sportbemutatón, kézilabdameccsen. Záró programunkkal – melyen a szélesebb közönséggel is megosztják tapasztalataikat – csatlakozunk a „2015 Fény Nemzetközi Éve” kezdeményezéshez.

 

A projekt képei itt tekinthetők meg!
 

Május 21-én lezárult a „ A kisiskolák tehetségsegítő programjainak támogatása” című, NTP-KKT-A-14 kódjelű pályázatra beadott „Mocorgó tehetség” elnevezésű projektünk. Az alábbiakban a megvalósított programok láthatók, melyek a gyermekek beszámolóiból készültek.

Április 21. A program nyitása
A program bemutatása ismertetése a gyermekek, szülők, érdeklődők számára
Labdarúgás
A foci nagyon népszerű sport iskolánkban. Az iskolába járó fiúknak szinte fele részt vesz a Bozsik Intézményi Labdarúgó Programban.
Először az iskolában hallgattunk a labdarúgásról egy előadást, a végén kérdezhettünk is. Ezután kimentünk a focipályára, ahol újszerű, változatos gyakorlatokat, feladatokat végezhettünk. Természetesen egy jó kis meccs is volt a program végén.
Május 4. Kézilabda foglalkozás
Két NB 1-es kézilabdázót láttunk vendégül. A csurgói csapatból érkezett hozzánk Herbert Gábor és Pallag Péter. Arról meséltek, hogy hogyan váltak profi sportolóvá. Elmondták, hogy nem elég a tehetség, hatalmas szorgalom is kellett hozzá. Utána a kézilabdapályán gyakorlatok és játékok következtek.
Május 5. Kézilabda mérkőzés
Csurgóra mentünk, ahol megnéztük a Csurgó – Veszprém kézilabda mérkőzést, amely veszprémi győzelemmel zárult. A csarnokban sok szurkoló volt, nagyon jó hangulatban drukkolhattunk.
Május 11. Aerobik foglalkozás
Csurgón a Super Women’s Egészségműhelyben jártunk, ahol részt vettünk egy aerobik és fitness foglalkozáson. Nem csak tornáztunk, hanem kipróbálhattunk különböző fittness gépeket is. A végén relaxáltunk.
Május 12. Asztalitenisz foglalkozás
Az elméleti foglalkozás során megismerhettük az adott sportág születését, történetét, szabályait. Megtudtuk, hogy mely magyar sportolók jeleskedtek ezekben a sportágakban. A gyakorlati rész elején az iskola udvarán végeztünk ügyességi gyakorlatokat ütővel és labdával. Utána a korábban elhangzott szabályok alapján az ütési módokat már gyakorlatban is kipróbálhattuk. Pingpongoztunk az iskolaudvaron található két asztalon.
Május 13. Lovaglás: Szentára utaztunk lovagolni. Néhány perc lovaglás után változatos gyakorlatokat végeztünk a lóháton és bepillanthattunk egy lóistálló hétköznapjaiba.
Május 14. Squash foglalkozás
Az elméleti foglalkozás során megismerhettük az adott sportág születését, történetét, szabályait. Megtudtuk, hogy mely magyar sportolók jeleskedtek ezekben a sportágakban. A gyakorlati rész elején a tornateremben végeztünk ügyességi gyakorlatokat ütővel és labdával. Utána a korábban elhangzott szabályok alapján az ütési módokat már gyakorlatban is kipróbálhattuk. Végül mérkőzéseket játszottunk egymás ellen a tornateremben.
Május 15. Táplálkozási útmutató
Ez a program az iskola ebédlőjében volt. Egy dietetikus jött el hozzánk, aki az egészséges táplálkozás szakértője. Egy rövid beszélgetés után nagyon finom és egészséges ételeket készítettünk. Volt gyümölcssaláta, vitaminsaláta, póréhagymás falatok teljes kiőrlésű kenyérrel és 100%-os gyümölcslé.
Május 16. Aikido bemutató és foglalkozás
Egy szép tavaszi szombaton Kaposvárra utaztunk, hogy megtekintsünk egy aikidó edzést. Az edzőterembe érve a vezetőedző, Zoli bácsi kedvesen fogadott és leültetett minket. A gyerekek, akik az edzésen vettek részt, már fel voltak öltözve az edzőruhájukba és a tatamin álltak. Zoli bácsi egy rövid ismertetőt mondott az aikidóról. Megtudtuk, hogy ez elsősorban önvédelmi sport, ami igazából megtanít jól, ügyesen esni és a fegyelemre. Ez akár télen, a csúszós utakon is jól jöhet. A vezető edző azt is elmondta, hogy itt a mesterek fokozatait danban mérik. Nyolc danig adnak ki övet. Ő 2. danos, de az ott lévő másik edző 4. danos. Elmesélte, hogy öt évvel ezelőtt kezdett el gyerekeknek aikidót oktatni.
Ezt követően bemutatták nekünk, hogyan is folyik egy ilyen edzés. Sokat játszottak különféle küzdőjátékokat csapatban, egyénileg és párban is. Láthatóan élvezték a gyerekek, amit csináltak. Ezután, aki akart közülünk, szintén felmehetett a tatamira és mi is kipróbálhattunk eséseket és különféle fogásokat. Ebben nemcsak az edzők, de a gyerekek is segítettek. Nagyon érdekes és izgalmas volt. Az idő gyorsan elröpült, még szívesen maradtunk volna. Elbúcsúztunk, és visszamentünk a buszunkhoz, ami elindult velünk a Kassai Lovasíjászat felé.
Reméljük lesz még módunk valaha aikidózni.
Kassai lovasíjászat bemutató
Ugyanazon a napon, amikor az aikidó edzésen voltunk, hazafelé Kaposmérőn megálltunk, mert a Kassai Lovasíjász Iskola nyílt napot tartott. A hosszú földes út végén megállt a buszunk, mi pedig leszálltunk. A hatalmas zárt terület végén volt a nagy lelátó. Itt a korlátnál megálltunk és néztük a lovas csapat bemutatóját. Különböző gyakorlatokat végeztek a lovak körül. Minden „harcos” először gyalogosan, helyből lőtt az íjjal a célpontra. Ezután lovon ülve helyből, majd vágtatva céloztak. Végig zene szólt közben. Miután ez véget ért, átmentünk egy másik lelátóhoz, ahol a vezető egymaga tartott bemutatót. Ő volt a legügyesebb, mert vágtában a mozgó célpontokat is mind eltalálta. Minden rész végén nagy tapsot kapott. Az előadások végén odamehettünk és megsimogathattuk a lovakat. Ezt követően visszaszálltunk a buszunkra és elindultunk haza. Útközben megálltunk egy cukrászdánál és fagyiztunk egy jót.
Kellemes élményekkel gazdagodva értünk haza a délutáni órákban.
Május 18. Kötélugrás
Néhány hete vendégek érkeztek hozzánk. A Nagyatádi Kötélugró Klub tagjai látogattak meg és tartottak az egész iskola tanulóinak egy jó kis bemutatót. Nagyon barátságosak voltak, a végén mi is kipróbálhattuk azokat az ugrásokat, amiket előtte láttunk.
Május 19. Duatlon foglalkozás
A duatlon sportfoglalkozás 2 részből állt. Volt egy elméleti, ahol megismerhettük az futással és a kerékpározással kapcsolatos tudnivalókat. A gyakorlati foglalkozáson pedig kipróbálhattuk ezeket a sportágakat. Megtudtuk, hogy milyen edzésmunkát igényel, hogy mindkét mozgásformában egyetlen versenyen sikeresek lehessünk.
Május 21. Úszás foglalkozás
A csurgói uszodába látogattunk. Nem csak úsztunk, hanem nagyon érdekes vizes feladatokat végeztünk és játszottunk is.
A projekt zárása
A „Mocorgó tehetség” projektünk zárónapja rengeteg színes programot kínált. A program végén nem csak iskolánk diákjait vontuk be a tevékenységbe, hanem a szomszédos vízvári iskola tanulóit is. A programot a futballpályán tartottuk, ide hívtuk vendégeinket is. Kertai Tiborné tagintézmény-vezető bevezető gondolatai után az egyik „mocorgó tehetség” beszámolt a projekt eseményeiről. Ezután 7 állomáson köredzés jelleggel próbálhatták ki a gyerekek az ismert és kevésbé ismert sportágakat: labdarúgás, rekreáció (tollaslabda, frizbi, ugrálóbot), atlétika (gerelyhajítás, diszkoszvetés, rúdugrás), baseball, kötélugrás, aerobik, küzdősport. A vízvári vendégeink is aktívan részt vettek a sportolásban. A meleg miatt gondoskodtunk a folyamatos folyadékpótlásról ásványvíz formájában. Ezt követően a közeli pizzériából rendeltünk ’egészséges’ pizzát, mely teljes kiőrlésű lisztből, rengeteg zöldség felhasználásával készült.
A Mocorgó tehetség projektünk utolsó programja az esti túra volt, melynek során a gyerekek lámpával, csoportokban tájékozódtak a sötétben. Útközben állomásokhoz értek, ahol feladatokat kellett végrehajtani a fénnyel összefüggésben. Így a Fény Nemzetközi Éve 2015. programhoz csatlakoztunk. A célban tábortűz várta a gyerekeket, ahol közösségi játékokkal zártuk a programot.